Születésnapi kvízjáték haladóknak

születésnapok – 0211 – 28

1898. február 11-én született Szilárd Leó magyar-amerikai fizikus és feltaláló. Ő volt az első fizikus, aki felismerte, hogy a nukleáris láncreakció (és ezzel az atombomba) létrehozható. Kezdeményezésére indult 1939-ben a projekt az atombomba megépítése céljából, elsődlegesen a német atomprogramtól való félelem miatt. Mi volt a projekt neve?

Szilárd Leó

1926. február 11-én született a képen látható Emmy-díjra jelölt kanadai-amerikai színész, humorista. A Csupasz pisztoly-trilógia Frank Drebin hadnagyaként vált ismertté, de ő játszotta Dr. Rumnyakot az Airplane! című filmben, Harris elnököt pedig a Horrorra akadva sorozat 3. és 4. részében. Ki ő?

Leslie Nielsen 

1934. február 11-én született a képen látható brit gyorsaságimotor- és autóversenyző, 1964-ben a Formula–1 világbajnoka, hétszeres gyorsaságimotor világbajnok. Az egyetlen versenyző, aki két és négy keréken is világbajnok volt. Aktív évei a Formula–1-ben: 1960-1972. Ki ő?

John Surtees

1947. február 11-én született Dévényi Tibor magyar újságíró, lemezlovas, médiaszemélyiség. A Magyar Televízió számára készített műsorsorozatával lett országos hírű. A műsor lényege: lehetőséget teremteni arra, hogy kamaszkorú gyermekek találkozhassanak kedvenceikkel, sportolókkal, előadóművészekkel stb. Melyik műsorról van szó?

Dévényi Tibor

1969. február 11-én született Jennifer Aniston Golden Globe- és Primetime Emmy-díjas amerikai színésznő, filmproducer és üzletasszony. Nemzetközi hírnévre a Jóbarátok (1994–2004) című szituációs komédia Rachel Greenjeként tett szert. 2012-ben csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán. Párkapcsolata és házassága világhírű kollégájával, majd válásuk a bulvársajtó közkedvelt témája volt. Ki volt Jennifer Aniston házastársa?

Jennifer Aniston 

1261. február 11-én született Wittelsbach Ottó, IV. Béla magyar király unokája, Alsó-Bajorország hercege, valamint magyar király az interregnum idején 1305 és 1312 között, bár 1307-ben megfosztották hatalmától. Ki stabilizálta a hatalmát Ottó elüldözése után a magyar trónón?

Ottó magyar király

1847. február 11-én született a képen látható amerikai feltaláló és üzletember, minden idők egyik legnagyobb feltalálója. Az Egyesült Államokban 1093, az egész világon 2332 szabadalmat jegyeztetett be. Találmányai – mint a fonográf, a mikrofon, a tökéletesített elektromos izzólámpa, a kinetoszkóp – nagy hatással voltak a modern ipari társadalom életmódjára. Ki ő?

Thomas Alva Edison

1982. február 11-én született a képen látható Fonogram-díjas magyar énekes. A Popdaráló és az X-Faktor című műsorok révén vált országosan ismertté, de már előtte is tevékenykedett színházi darabokban, musicalekben. Az X-Faktor első évadának győztese. Ki ő?

Vastag Csaba

1962. február 11-én született Sheryl Crow kilencszeres Grammy-díjas és többszörös Golden Globe-díjas amerikai énekesnő, zenei producer, zenész és színésznő, zenéjében elsősorban a country stílus a meghatározó. A country Magyarországon is jelen van, bár nem sok zenekar műveli. Ezek közül az egyik legismertebb a

Sheryl Crow

1977. február 11-én született Michael „Mike” Kenji Shinoda amerikai zenész, producer. A Linkin Park amerikai nu metal, alternatív rock, hard rock, elektronikus rock együttes egyik alapítója, a zenekar rappere, énekese, dalszerzője, billentyűse, ritmusgitárosa. Saját bevallása szerint Shinoda milyen származású?

Mike Shinoda