1746. március 30-án született Francisco de Goya spanyol festő és grafikus. Egyik legismertebb képe az „1808 május 3-a: Madrid védőinek kivégzése” című festmény az erőszak ábrázolásának egyik legmegrendítőbb képe. Milyen stílusban készült a festmény?
1945. március 30-án született Eric Clapton, becenevén „Slowhand” („Lassúkezű”), Grammy-díjnyertes brit gitáros, énekes és zeneszerző. A rock-korszak egyik leginkább megbecsült és legnagyobb hatású gitárosa, akit egyedülálló módon háromszor is beiktattak a Rock and Roll Hall of Fame-be. 1966-ban alapított zenekara az 1960-as évek egyik legfontosabb brit rockegyüttese volt, melyben Clapton mellett Ginger Baker dobos és Jack Bruce basszusgitáros játszott. Mi a zenekar neve?
1962. március 30-án született Stanley Kirk Burrell, művésznevén MC Hammer, később csak Hammer amerikai zenész. Zenei karrierje mellett színészként, koreográfusként is tevékenykedett. Legnagyobb sikerei a 80-as évek végén, és a 90-es évek elején születtek, melyek közül a legnagyobb slágere az U Can't Touch This, és a 2 Legit 2 Quit címet viselte. A világon több mint 50 millió lemezt adott el. Milyen stílus képviselője Hammer?
1968. március 30-án született Céline Dion többszörös Grammy-díjas kanadai énekesnő, minden idők legsikeresebb kanadai művésze. Legsikeresebb dala a My Heart Will Go On című klasszikus ballada, amely az 1997-ben bemutatott, 11 Oscar-díjat nyert amerikai romantikus filmdráma Oscar-díjas betétdalaként világszerte a listák élére került. Melyik filmről van szó?
1960. március 30-án született Disztl Péter magyar labdarúgó, kapus. Az 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokság résztvevője. Legnagyobb sikerét első élvonalbeli klubjával érte el: Az UEFA-kupa 1984–1985-ös kiírásának ezüstérmese, ahol a spanyol Real Madrid ellen játszott döntőt. Hazai pályán 3–0-ra vesztett, a visszavágón pedig 1–0-ra nyert Madridban. Melyik csapatban játszott az 1984–1985-ös idényben Disztl Péter?
1844. március 30-án született Paul Verlaine francia parnasszista és szimbolista költő. A parnasszizmus (vagy parnasse) Franciaországban keletkezett l’art pour l’art művészeti irányzat volt a 19. század második felében. A parnasszisták nevüket a „Jelenkori Parnasszus" című folyóirattól kapták. Mi volt a Parnasszus eredetileg?
1853. március 30-án született a képen látható holland festőművész, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakja. Ki ő?
1937. március 30-án született Warren Beatty Oscar- és háromszoros Golden Globe-díjas amerikai színész, rendező, producer, forgatókönyvíró. Legismertebb filmje az 1967-ben készült Bonnie és Clyde, melyet 10 Oscar-díjra jelölték, és ebből kettőt nyert meg. Miről szól a film?
1957. március 30-án született a képen látható magyar válogatott labdarúgó. A válogatottban 1982 és 1987 között 27 alkalommal lépett pályára. Posztja: középpályás Profi pályafutása során a a Győri MÁV DAC, a Rába ETO, az AS Nancy, az MTK-VM, az SV Mattersburg és a Zundorf csapatában szerepelt. Ki ő?
1950. március 30-án született Robbie Coltrane skót származású színész, humorista és író. Legismertebb alakításai: Rubeus Hagrid (Harry Potter filmek), Valentin Dmitrovich Zukovsky (James Bond filmek: Aranyszem és A világ nem elég) és Dr. Eddie "Fitz" Fitzgerald (az 1990-es évek angol sorozatában, a Crackerben). Nagy sikerű filmje volt az 1990-es Apócák a pácban című vígjáték, ahol a Monty Python csoport egykori tagja volt a partnere. Kiről van szó?