Születésnapi kvízjáték haladóknak

születésnapok – 0811 – 186

1950. augusztus 11-én született Steve Wozniak, elektromérnök, aki a 70-es években a lakossági felhasználásban egyre jobban elterjedő számítógépek hardver fejlesztésében végzett jelentős munkát. Társalapítója az Apple Computer cégnek, ahol az Apple I és II kifejlesztésével megalapozta a cég későbbi sikereit. Ki volt az Apple a másik társalapítója?

Steve Wozniak

1871. augusztus 11-én született Heltai Jenő, Kossuth-díjas magyar író, költő, újságíró, producer, dramaturg. Nagy műveltségű, egyben kifinomultan könnyed, franciás lezserségű író volt. 1936-ban nagy sikerrel mutatták be a máig népszerű A néma levente című verses színpadi játékát, mely sajátos humorral ábrázolja egyik legendás királyunkat. Kit?

Heltai Jenő

1965 augusztus 11-én született Viola Davis, Oscar-, Emmy-, Golden Globe– Grammy- és Tony-díjas amerikai színésznő és producer. Két jelölés (Kétely, A segítség) után 2017-ben a Kerítések című alkotásért nyerte el az Oscar-díjat. A filmet és a kétszeres Oscar-díjas férfi főszereplőt szintén jelölték az Oscarra. Ki a férfi főszereplő?

Viola Davis

Denzel Washington

1921 augusztus 11-én született Alex Haley, afroamerikai író. Hírnevét elsősorban az 1976-ban megjelent dokumentumregényének, illetőleg az abból készült, Magyarországon is vetített televíziós sorozatnak köszönheti. A regény egy gambiai fiatal férfi, Kunta Kinte elrablásának, amerikai rabszolgaságának, valamint leszármazottjainak története, az íróval bezárólag. Mi a mű címe?

Alex Haley

1971. augusztus 11-én született Csőre Gábor, Jászai Mari-díjas magyar színművész, szinkronszínész. Számos színpadi, film- és szinkronszerepe mellett rajzfilmfiguráknak is adta a hangját. Egyik leghíresebb ilyen szerepe Eric Cartman az öt Emmy-díjat nyert amerikai televíziós 2D-s számítógépes animációs szitkomban. Mi a sorozat címe?

Csőre Gábor 

1860. augusztus 11-én született Bláthy Ottó Titusz, gépészmérnök, feltaláló, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 96 bejelentett szabadalma volt, többek között a villamos fogyasztásmérő és a háromfázisú generátor is. 1885-ben Zipernowsky Károllyal és Déri Miksával feltalálta a energiaátvitelre is alkalmas zárt vasmagú transzformátort. Melyik gyár mérnöke volt Bláthy?

Bláthy Ottó

1974. augusztus 11-én született a képen látható magyar színésznő, modell, műsorvezető. Olyan népszerű televíziós sorozatokban láthattuk, mint a Kisváros, a Szomszédok, a Barátok közt, a Jóban Rosszban vagy a Hazatalálsz. Férje Kinizsi Ottó, aki szintén a Barátok közt állandó szereplője volt. Ki ő?

Deutsch Anita 

1983. augusztus 11-én született Chris Hemsworth, ausztrál színész. A leghíresebb szerepe Thor volt a Marvel-moziuniverzum filmjeiben: Thor (2011), Bosszúállók (2012), Thor: Sötét világ (2013), Bosszúállók: Ultron kora (2015), Thor: Ragnarök (2017), Bosszúállók: Végtelen háború (2018) és Bosszúállók: Végjáték (2019). Melyik nép mitológiájához tartozik Thor?

Chris Hemsworth

1971. augusztus 11-én született a képen látható magyar politológus, egyetemi docens. Kutatási területe a rendszerváltás utáni magyar politikai rendszer vizsgálata, információelemzés és –értékelés, valamint a politikai és stratégiai elemzés műfaja. Gyakori vendége a politikai témájú televíziós és rádiós műsoroknak, mint elemző. Ki ő?

Török Gábor

1825. augusztus 11-én született Türr István szabadságharcos, olasz királyi altábornagy. Az olasz 1848-as egységesítési harcok részese. Az olasz nemzetőrség főfelügyelője, a „rettenthetetlen magyar”. Nápoly polgári és katonai kormányzója, majd Viktor Emánuel király szárnysegédje. Ki volt az a legendás olasz hadvezér, akitől a tábornoki rangját kapta Türr István?

Türr István

Giuseppe Garibaldi