Születésnapi kvízjáték haladóknak

születésnapok – 0819 – 194

1968. augusztus 19-én született Szőke Zoltán, magyar színész, szinkronszínész. A kezdetektől, 1998-tól egészen 2019-ig játszotta az RTL Klub Barátok közt című napi sorozata egyik főszereplőjét. Ezzel a szerepével vált országosan ismertté. Mi a szereplő neve a sorozatban?

Szőke Zoltán

1946. augusztus 19-én született Rofusz Ferenc, a Magyar Szent István-renddel és Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar rajzfilmrendező. A nevéhez fűződik az első magyar alkotásért odaítélt Oscar-díj, melyet az általa rendezett háromperces rajzfilm 1981-ben kapott a legjobb animációs rövidfilm kategóriában. Mi a film címe?

Rofusz Ferenc

1949. augusztus 19-én született a képen látható Jászai Mari-díjas magyar színművész, énekes. Színpadról, televízióból és filmvászonról is ismerhette a közönség. Gyakran énekelt kuplékat, zenés műsorok énekes-táncos szereplője volt. Egyik emlékezetes alakítása a Le a cipővel című gyerekfilm közértese volt 1975-ből. Ki ő?

Paudits Béla

1953. augusztus 19-én született Póka Egon Benedek, Máté Péter-díjas magyar basszusgitáros, zeneszerző. A budapesti Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskola alapítója, igazgatója volt. Zenélt a Metro, az Olympia, a Juventus, a Tűzkerék, a P. Mobil, a Póka Egon Experience, együttesekben, de legnagyobb sikereit Földes László zenekarában érte el 1978–1993 között. Melyik ez az együttes?

Póka Egon Benedek

1957. augusztus 19-én született Sebestyén Márta, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész. Világhírű művész, aki a legrangosabb koncerttermekben lép fel, az összes európai nép nyelvén énekel népdalokat. Széles körben az 1980-as évek elején vált ismertté, amikor énekével hozzájárult egy rockopera sikeréhez. Melyik darabról van szó?

Sebestyén Márta

1944. augusztus 19-én született Id. Knézy Jenő, magyar sportújságíró és sportriporter, ifjabb Knézy Jenő sportriporter édesapja. Főként a labdajátékokkal forrt össze a neve, de közvetített többek közt jégkorongot, úszást, egy időben Formula–1-et is. Szállóigévé vált köszöntése volt a Jó estét, jó szurkolást! Maga is sportolt, sportágában az ifjúsági válogatott tagja volt. Melyik sportágban?

Knézy Jenő

1960. augusztus 19-én született Rátóti Zoltán, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, érdemes és kiváló művész. 2022–2023 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora. Emlékezetes alakítása volt a Rejtő Jenő azonos című regényéből készült A három testőr Afrikában című, 1996-ban bemutatott magyar filmvígjáték főszerepe, Bujtor István rendezésében. Mi volt a karakter neve?

Rátóti Zoltán

1951. augusztus 19-én született Karácsony János, magyar gitáros, énekes. 1974-ben csatlakozott az LGT-hez, ahol dalaival és jellegzetes énekhangjával hozzájárult az együttes sikeréhez. Előtte 1971-ben Novai Gáborral, Révész Sándorral, Reck Lajossal, Ákos Istvánnal és Várkonyi Mátyással megalapították sikeressé vált együttesüket. Mi volt a zenekar neve?

Karácsony János

1946. augusztus 19-én született Bill Clinton, 1993 és 2001 között az Amerikai Egyesült Államok 42. elnöke, előtte Arkansas állam kormányzója. Jelentős szerepe volt a három és fél éves boszniai háború lezárásában 1995-ben. Hol kötötték meg a háromnemzetiségű Bosznia-Hercegovina létrejöttéről szóló békeszerződést?

Bill Clinton

1965. augusztus 19-én született Kyra Sedgwick, Golden Globe- és Primetime Emmy-díjas amerikai színésznő, rendező és producer. Egyik legnagyobb sikere az 1989-ben bemutatott a Született július 4-én című életrajzi háborús filmdráma női főszerepe, amelyben Tom Cruise volt a partnere. Ki a film rendezője?

Kyra Sedgwick