1947. október 7-én született a képen látható magyar műsorvezető, szerkesztő, producer. 1980-ban Vitray Tamástól átvette a Kapcsoltam című televíziós játék nagy közönségsikert arató vezetését. 1982 végén indult a LEG-LEG-LEG című műsora, amely 17 évet ért meg. 2003-ban saját ötlete alapján elindult a Magyar elsők című, nemzeti értékeket feltáró és megőrző nagyszabású sorozata. Ki ő?
1909. október 7-én született Bóbis Gyula, olimpiai bajnok birkózó, Bóbis Ildikó, háromszoros olimpiai ezüstérmes tőrvívó apja. 1934-ben nyerte első országos bajnokságát. 1936 és 1950 között harmincegyszer volt magyar válogatott. Legnagyobb sikerét a második világháború utáni első olimpián, Londonban érte el, ahol szabadfogású nehézsúlyban nyerte el az aranyérmet. Mikor rendezték ezt az olimpiát?
1409. október 7-én született Luxemburgi Erzsébet, születése jogán magyar, horvát, cseh és német királyi hercegnő, német-római császári hercegnő, valamint Luxemburg hercegnője. A csecsemő fia megkoronázása érdekében Visegrádról ellopatta a Szent Koronát, aki később királyként azzal vált hírhedté, hogy lefejeztette Hunyadi Lászlót. Melyik királyunkról van szó?
1942. október 7-én született Halász Judit, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, énekes, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Számtalan zenei és filmsiker mellett rendszeresen fellép színházban is. 1964-ben végzett a Színművészeti Főiskolán. 1965-től Magyarország legnagyobb prózai színháza társulatának tagja. Melyik színházról van szó?
1828. október 7-én született Falk Miksa, magyar író, politikus, országgyűlési képviselő, az MTA tagja. A róla elnevezett pesti utcán áll a Peter Falk amerikai színész által megformált Columbo hadnagyot és kutyáját ábrázoló szobor. Milyen rokonság van Falk Miksa és Peter Falk között?
1973. október 7-én született Dida, brazil válogatott labdarúgó, a 2002-es világbajnokságon győztes válogatott tagja. 2003-ban az AC Milan csapatával UEFA-bajnokok ligája-győztes volt. Milyen poszton játszott?
1922. október 7-én született Dr. Polcz Alaine, magyar pszichológus, író, a tanatológia magyarországi úttörője, a Magyar Hospice Mozgalom, majd alapítvány életre hívója, Mészöly Miklós Kossuth-díjas magyar író felesége. Mivel foglalkozik a tanalógia diszciplinája?
1968. október 7-én született Thom Yorke, angol zenész, énekes és dalszerző . Multiinstrumentalista, főként gitáron és billentyűs hangszereken játszik, és falzett éneklésmódjáról ismert. Az 1985-ben Jonny Greenwood, Ed O'Brien, Colin Greenwood és Phil Selway és York által alapított alternatív rockzenekarral lett sikeres: Ismertebb dalaik: Creep, No Surprises, High And Dry, Lucky, Fake Plastic Trees, Pyramid Song, Everything In Its Right Place. Mi a zenekar neve?
1885. október 7-én született Niels Bohr, Nobel-díjas dán fizikus, az atomszerkezet és a kvantummechanika kutatója. 1922-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat, 1938-ban a Magyar Tudományos Akadémia is tiszteleti tagjává választotta. Mivel foglalkozik a kvantummechanika tudományága?
1931. október 7-én született a képen látható Nobel-békedíjas dél-afrikai anglikán egyházi vezető, emberi jogi aktivista. 1986 és 1996 között Fokváros érseke. Az 1980-as évektől vált világszerte híressé az apartheid-rendszer elleni kiállásáért, amiért 1984-ben megkapta a Nobel-békedíjat. A rendszer felbomlása után vezetője az Igazság és Megbékélés Tanácsnak, amely az apartheid időszakában elkövetett jogsértések feltárását tűzte ki célul. Ki ő?