1953. október 12-én született a képen látható Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus, a napjaink egyik legzseniálisabb nyelvművésze. Versben, prózában, drámában egyaránt alkot. Művei a teljesség igénye nélkül: Angyalstop, Csuklógyakorlat, Szódalovaglás (versek)) Ibusár - Mauzóleum (színművek) Sárbogárdi Jolán: A test angyala (kisregény) A hullámzó Balaton (novellák) Hősöm tere (regény). Ki ő?
1992. október 12-én született Josh Hutcherson, amerikai színész, filmproducer. Legismertebb szerepe Peeta Mellark Az éhezők viadala filmekben. A képen a másik főszereplőt, Katniss Everdeent alakító Oscar-díjas színésznő látható. Ki ő?
1882. október 12-én született Gulácsy Lajos, magyar festőművész. Művészete a preraffaelitizmus magyar változata, hatott rá a szimbolikus szecesszió és az expresszionizmus, késői víziói már néhol a szürrealistákhoz közelítették életművét. Festményein, írásaiban gyakran megjelenik az általa kitalált, létrehozott és megírt elképzelt világ: Na'Conxypan, mely olyan költőket ihletett meg, mint Juhász Gyulát, Kormos Istvánt vagy a képen látható költőt. Kit?
1935. október 12-én született Luciano Pavarotti, többszörös Grammy-díjas olasz operaénekes, a Három Tenor nevű népszerű énekegyüttes tagja. A trió 1990-től 2003-ig működött, tagjai voltak Pavarottin kívül Plácido Domingo és…
1977. október 12-én született a képen látható amerikai alpesi síző. A 2000-es évek egyik legsokoldalúbb és legsikeresebb versenyzője, kétszer nyert összetett Világkupát (2005, 2008), négyszeres világbajnok, mind az öt versenyszámban sikerült már Világkupa-versenyt nyernie. 33 versenyt nyert meg, ezzel a legsikeresebb amerikai alpesi síelő. Az olimpiákon egy arany-, három ezüst- és két bronzérmet szerzett. Ki ő?
1942. október 12-én született Dózsa László, magyar színész, rendező, érdemes és kiváló művész. Számos színpadi, televíziós- és filmszerepei közül kiemelkedik a Sára Sándor által 1978-ban fényképezett és rendezett film főszerepe (Paál Farkas kapitány), mely a Lenkey-huszárszázad történetét és más hiteles forrásokat feldolgozva állít emléket a levert 1848–49-es szabadságharcnak. Mi a film címe?
1968. október 12-én született Ferenczi György, Máté Péter-díjas magyar zenész, énekes, hegedűs, gitáros. Fúziós zenét játszik, egyre inkább határozottan a népzene felé fordulva. Jelenleg a Rackajam együttes frontembere, előtte a Dioptrió és a Herfli Davidson zenekarokban játszott. Utóbbi együttes nevében a „Herfli” egy hangszer beceneve. Melyik ez a hangszer?
1948. október 12-én született Rick Parfitt, brit gitáros, zeneszerző. 1967-ben került a Francis Rossi, Alan Lancaster és John Coghlan által alkotott angol rockegyüttesbe, melynek 2016-os haláláig tagja volt. Legismertebb dalaik: In the Army Now, Rockin' All over the World, Whatever You Want, Down Down, Roll Over Beethoven, Railroad, What You're Proposing, Roll Over Lay Down. Melyik együttes tagja volt Rick Parfitt?
1949. október 12-én született a venezuelai Ilich Ramírez Sánchez, más néven Carlos, korának egyik leghírhedtebb politikai terroristája, aki életfogytiglani börtönbüntetését tölti Franciaországban. Alakját számos irodalmi műben és filmben felidézték, többek között a Bruce Willis főszereplésével készült 1997-es akciófilmben, melynek a címe megegyezik Carlos egyik nevével. Mi a film címe?
1968. október 12-én született Hugh Jackman, Tony- és Golden Globe-díjas ausztrál film- és színházi színész, producer, televíziós személyiség. Jelentős filmjei: Kardhal, Kate és Leopold, Van Helsing, A tökéletes trükk, Ausztrália, A nyomorultak. Az X-Men-sorozatban Rozsomák, magyar fordításában Farkas szerepében volt látható. Mi a rozsomák más néven?