1976. október 19-én született a képen látható Karinthy-gyűrűs magyar humorista, forgatókönyvíró, főszerkesztő. A Dumaszínház társulatának tagja. A Dumaszínház produkciós vezetője. A Comedy Central ex-főszerkesztője, a Rádiókabaré korábbi állandó szerzője, előadója és egyik szóvivője. Ki ő?
1962. október 19-én született Evander Holyfield, amerikai profi ökölvívó, aki 1984 és 2011 között versenyzett. Az 1980-as évek végén cirkálósúlyban, az 1990-es évek elején pedig nehézsúlyban lett vitathatatlan bajnok, és ő az egyetlen bokszoló a történelemben, aki a három öves időszakban két súlycsoportban is vitathatatlan bajnoki címet szerzett. 1997 júniusában vívta legbotrányosabb mérkőzését, ahol ellenfele kiharapott egy darabot a füléből. Ki volt ez a bokszoló?
1882. október 19-én született Umberto Boccioni, avantgárd olasz festő és szobrász, a 20. század elején Olaszországban kialakult művészeti és társadalmi mozgalom képviselője. A mozgalom filozófiája a jövőbe, a technikai haladásba vetett hitre épül, kulcsszavai a mozgás, dinamizmus, urbanizáció, militarizmus, nacionalizmus. Melyik mozgalom képviselője Boccioni?
1927. október 19-én született Jean Bastien-Thiry, francia katonatiszt. Az algériai háború után csatlakozott az Algéria függetlensége ellen küzdő OAS terrorszervezethez. Több sikertelen merényletet szervezett De Gaulle köztársasági elnök ellen. 1962-ben elfogták, halálra ítélték és kivégezték. Személye megjelenik Frederick Forsyth világsikerű politikai krimijében, és az ebből készült filmben. Mi a regény címe?
1939. október 19-én született Sándor Pál, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes és kiváló művész. Legismertebb filmje a Régi idők focija című szatíra, amely Mándy Iván: A pálya szélén című regénye nyomán készült. Főszereplője Minarik Ede mosodás, akinek egyetlen szenvedélye a foci. Arról álmodik, hogy csapata, bejusson az első osztályba a Fősör csapata ellen. Emlékszel, mi volt a csapata neve?
1932. október 19-én született a képen látható politikus, a szocializmus értelmiségének közismert ellenzéki szereplője, 1989-ben megalapította a Magyar Október Pártot, amelynek a választáson való indulását a hatóságok adminisztratív úton akadályozták meg, ezáltal nem volt esélye, hogy bejuthasson a Parlamentbe. 1991-ben szívinfarktusban halt meg. Ki ő?
1989. október 19-én született Janicsák Veca, Fonogram-díjas magyar énekesnő. 2010-ben az X-Faktorban negyedik helyezett lett, és egyben a műsor legjobb női hangja. Édesapja Janicsák István előadóművész, zenész, dalszövegíró, aki az 1986-ban alakult együttesének frontembere. Mi a zenekar neve?
1858. október 19-én született George Albert Boulenger, Belgiumban született, honosított brit zoológus és ichthiológus, aki több mint kétezer új állatfajt, elsősorban halakat, de hüllőket és kétéltűeket is elsőként írt le. Mivel foglalkozik az ichthiológia tudományága?
1931. október 19-én született John le Carré, angol író, a kémregény-irodalom egyik legismertebb alakja. Legismertebb regényei: A kém, aki bejött a hidegről, Árulás, A panamai szabó, Az elszánt diplomata. Regényeiből számos filmet és filmsorozatot forgattak. A panamai szabó című, 2001-ben készült film forgatókönyvét részben ő maga írta. A főszerepet a képen látható színész játssza. Ki ő?
1885. október 19-én született Tihanyi Lajos, magyar avantgárd festőművész. Olyan stílusban alkotott, amely a klasszikus képszerkesztés helyébe új megoldást próbált állítani, mégpedig olyat, amely megfelel a természettudomány modern forradalma következtében módosult természetértelmezésnek, a relativitás tér és idő koncepciójának is. Végsőkig fokozta a szerkezetet, a tárgyakat és a téri viszonylatokat meghatározó geometriai szükségszerűségeket. Melyik ez a stílus?