1962. november 14-én született Rónai Egon, Prima Primissima díjas magyar újságíró, televíziós-rádiós műsorvezető, riporter. Pályafutásának elején sportújságíró volt, majd könnyűzenei műsorokat vezetett. 2011-től az ATV politikai-közéleti műsorait készíti (Start!, Csatt, Tetthely) és saját portréműsorát vezeti. Mi a műsor címe?
1840. november 14-én született a képen látható francia impresszionista festő. 1872-ben festette a Impresszió, a felkelő nap című képet. E címről kapta a stílus az „impresszionizmus” nevet, amely eredetileg lekicsinylő szándékozott lenni, ám az elnevezést az impresszionisták elfogadták a maguk számára. Ki a festő?
1933. november 14-én született Fred Haise, amerikai űrhajós. Első, és egyetlen űrhajós küldetésének célja a Holdon való leszállás volt, de a küldetés meghiúsult, mert 321 860 kilométerre a Földtől robbanás történt az űrhajó műszaki egységében, amely a Holdat megkerülve sikeresen visszatért a Földre. Mi volt a neve az űrhajónak?
1887. november 14-én született Áprily Lajos, József Attila-díjas költő, műfordító. Jékely Zoltán édesapja. Gazdag formakultúrája, verseinek fogalmon túli sejtelmekkel játszó zeneisége, impresszionista-szimbolista vonásai a költőt az első Nyugat-nemzedék hagyományához kapcsolják. Egyik legismertebb verse a Tavasz a házsongárdi temetőben. „A tavasz jött a parttalan időben/ s megállt a házsongárdi temetőben. / Én tört kövön és porladó kereszten / Aletta van der Maet nevét kerestem.” Hol van a házsongárdi temető?
1948. november 14-én született III. Károly, 2022 óta az Egyesült Királyság királya és további 14 nemzetközösségi királyság, többek között Kanada, Ausztrália és Új-Zéland uralkodója, valamint az anglikán egyház feje. Ki volt az anglikán egyház alapítója?
1457. november 14-én született Aragóniai Beatrix, nápolyi királyi hercegnő, Hunyadi Mátyás magyar király második feleségeként (1476–1490) és a Mátyás utódjával kötött formális, a pápa által később érvénytelenített házassága révén (1490–1500) kétszeres magyar királyné. Ki volt az a király, aki kijátszotta Beatrixot, s csupán azért vette nőül, hogy később igényt formálhasson majd a magyar koronára?
1979. november 14-én született Olga Kurilenko, ukrán modell és színésznő. Olyan filmekben láthattuk, mint mint a Hitman - A bérgyilkos, a Feledés, A francia őrszem, a Vámpírakadémia, a November Man, a Sztálin halála, a Johnny English újra lecsap, vagy a Fekete Özvegy. Legismertebb alakítása a 2008-as James Bond-filmben, A Quantum csendjében játszott Bond-lány szerepe. Ki játszotta James Bondot?
1765. november 14-én született a képen látható amerikai feltaláló, a gőzhajó megalkotója. Az első használható lapátkerekes gőzhajója, a Clermont hossza 45,7 méter, az egyhengeres gőzgép teljesítménye 20 lóerő volt, két lapátkereket hajtott. Első, 240 km-es útját a Hudson folyón, New York és Albany között 32 óra alatt tette meg 1807. október 7-én. Ki a feltaláló?
1930. november 14-én született Edward White, amerikai űrhajós. Először 1965-ben repült a világűrben, a Gemini–4 űrhajóval. Ezen hajtotta végre az első amerikai űrsétát. Az akkor induló új űrprogram első repülésén kellett volna részt vennie, Virgil Grissom és Roger Bruce Chaffee mellett. A három fős személyzet 1967. január 27-én a gyakorlás közben elégett az űrhajó oxigénnel telített kabinjában. Mi volt az űrhajó neve?
1889. november 14-én született Dzsaváharlál Nehru, a független India első miniszterelnöke, az indiai függetlenségi mozgalom, az Indiai Nemzeti Kongresszus vezetője. A 20. századi indiai történelem politikai értelemben legbefolyásosabb családjának tagja. Lánya, Indira Gandhi, valamint unokája is betöltötte a miniszterelnöki tisztséget Indiában. Ki volt Dzsaváharlál Nehru unokája?