1681. március 14-én született Georg Philipp Telemann minden idők egyik legnagyobb életművével rendelkező német zeneszerző. Alkotásainak száma meghaladja a 3000-et. Milyen korstílusba tartozik Telemann munkássága?
1933. március 14-én született a képen látható angol színész, aki pályafutása alatt több mint száz filmben szerepelt. Kétszer tüntették ki Oscar-díjjal, először Woody Allen Hannah és nővérei, majd Lasse Hallström az Árvák hercege című filmjében nyújtott alakításáért. Ki ő?
1953. március 14-én született Komjáthy Ági magyar modell. 1976-tól közel hét évig volt reklámarca és háziasszonya az egyik magyarországi áruháznak. Melyiknek?
1769. március 14-én született Kármán József magyar író, ügyvéd, a magyar felvilágosodás jeles alakja. Legismertebb műve a Fanni hagyományai című regény. Milyen irodalmi irányzatba sorolható a regény?
1794. március 14-én született Bem József magyar honvéd altábornagy, az 1848-49-es szabadságharc egyik legsikeresebb tábornoka, majd oszmán pasa, „a székelyek Bem apója”. Milyen származású volt Bem József?
1804. március 14-én született Idősebb Johann Strauss osztrák zeneszerző, zeneköltő, bécsi keringőiről, valamint az általa megkomponált, az évente megtartott bécsi újévi koncertek záródarabjaként előadott indulóról ismert. Mi az induló neve?
1879. március 14-én született Albert Einstein zsidó származású német Nobel-díjas elméleti fizikus; egyes tudományos és laikus körökben a legnagyobb 20. századi tudósnak tartják. Nagymértékben hozzájárult a kvantummechanika, a statisztikus mechanika és a kozmológia fejlődéséhez. Mi a neve az Einstein által kidolgozott, széles körben ismert tudományos elméletnek?
1901. március 14-én született Gróf galántai Esterházy János, a határon túli magyarság egyik legjelentősebb mártír politikusa. Melyik országban élt és politizált Esterházy János?
1910. március 14-én született a képen látható Széchenyi-díjas magyar régész-történész, képzőművész, egyetemi tanár. Az 1960-as évek közepén dolgozta ki a kettős honfoglalás elméletét, majd a szvidéri-elméletként ismertté vált eredet-elméletet. Elutasította a történeti nyelvészek kis létszámú, etnikailag többé-kevésbé egységes közösségről, uráli/finnugor nyelvű ősnépességről és közös őshazáról szóló elképzelését. Ki ő?
1958. március 14-én született II. Albert, Monaco uralkodó hercege, a Grimaldi család feje, III. Rainier monacói herceg és egy Oscar-díjas amerikai színésznő fia. A színésznő a herceggel kötött esküvője után visszavonult a filmezéstől. Ki II. Albert édesanyja?