Születésnapi kvízjáték haladóknak

születésnapok – 0427 – 100

1941. április 27-én született Dobos Attila magyar zeneszerző, táncdalénekes, fogorvos. Előadóként is sikeres volt, de Aradszky László, Zalatnay Sarolta, Harangozó Teri, Koós János, Korda György és Koncz Zsuzsa számára is írt dalokat. Felesége énekelte a Mama, a Cseresznyeárus lány dala, Csúnya fiú, a Piros pezsgő, a Trombitás, a Te vagy az oda-ideálom és a Nyári zápor című szerzeményeit. Ki volt Dobos Attila felesége?

Dobos Attila

1921. április 27-én született Palócz László Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes (bariton), színész, Érdemes Művész. Jelentős operaszerepei mellett gyakran fellépett operett- és magyarnóta-énekesként, valamint tévéjátékok prózai szerepében is. Kit alakított A Szomszédok című teleregényben?

Palócz László

1945. április 27-én született Sztevanovity Dusán Prima Primissima díjas szerb származású magyar dalszövegíró, zeneszerző, dramaturg, zenész. Sztevanovity Zorán Kossuth-díjas előadóművész öccse. Több száz dal szövegét írta, nemcsak Zoránnak, hanem az LGT-nek, Presser Gábornak, Kern Andrásnak és másoknak. Presser Gáborral egy nagy sikerű musicalt is írt, melyet a Vígszínházban mutattak be 1988-ban, és azóta is töretlen sikerrel játsszák. Mi a címe?

Sztevanovity Dusán

1953. április 27-én született a képen látható magyar labdarúgó, kapus, ügyvéd. Fia válogatott kézilabdázó. 1972-től 1983-ig a Pécsi Ércbányász, majd PMSC csapatában védett. Ezután három évig a portugál bajnokságban szerepelt. A magyar válogatottban 22 alkalommal védett 1978 és 1983 között. Az 1982-es spanyolországi világbajnokságon szereplő csapat tagja. Az első vidéki játékos, aki hosszabb ideig - másfél évig - a válogatott csapatkapitánya volt. Ki ő?

Katzirz Béla

1953. április 27-én született Tokody Ilona Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 1996-tól a Magyar Állami Operaház örökös tagja. A legmagasabb női hangfekvésben énekel. Mi ennek a hangfekvésnek az elnevezése?

Tokody Ilona

1968. április 27-én született a képen látható magyar válogatott labdarúgó. A válogatottban 1991 és 2001 között 64 alkalommal lépett pályára. Posztja: középpályás Profi pályafutása során a Haladás VSE, a Kispest–Honvéd és az MTK Hungária csapatában szerepelt. Ki ő?

Illés Béla

1791. április 27-én született Samuel Morse amerikai festő, feltaláló. Tehetséges festő volt, az utókor mégis a világszerte ismert találmányáról ismeri a nevét. Mi ez a találmány?

Samuel Morse

1951. április 27-én született Paul Daniel „Space Ace'” Frehley amerikai gitáros, a Gene Simmons (basszusgitár, ének), Paul Stanley (ritmusgitár, ének), és Peter Criss (dob, ének) fémjelezte hardrock együttes szólógitárosa és énekese. Mi az együttes neve?

Paul Daniel „Space Ace'” Frehley

1881. április 27-én született Gróf Esterházy Móric magyar arisztokrata politikus, császári és királyi kamarás (1905), az Osztrák Császári Lipót-rend nagykeresztese (1916), valóságos belső titkos tanácsos (1916), miniszterelnök (1917), Esterházy Péter író nagyapja. Másik unokája, Márton sikeres sportoló volt. Milyen sportot űzött Esterházy Márton?

 Gróf Esterházy Móric

1927. április 27-én született Sík Igor Balázs Béla-díjas magyar operatőr, a Magyar Televízió örökös tagja. Számos tévéfilm és játékfilm operatőre, legismertebb munkája az 1987-től 1996-ig általa fényképezett magyar teleregény. Mi a sorozat címe?

Sík Igor