Születésnapi kvízjáték haladóknak

születésnapok – 0502 – 105

1946. május 2-án született a képen látható angol színész. Legismertebb alakítása Hercule Poirot. Ő volt az első színész, aki Poirot-t filmen az összes történetében megszemélyesítette. Munkája elismeréseként 2010-ben tiszteletbeli belga lett. Ki ő?

David Suchet

1964. május 2-án született Mészáros Zoltán németországi magyar színész, rendező. Legismertebb szerepe Urbán, a közkatona az 1990-től 1991-ig vetített magyar televíziós filmsorozatban, amely a vasbogdányi laktanya egyik szakaszának életét mutatja be a rendszerváltás idején. Mi volt a sorozat címe?

Mészáros Zoltán

1969. május 2-án született a képen látható magyar énekes, zenész, zeneszerző, szövegíró, tanár. Zenei pályafutása 1989-ben indult be a Nyers zenekar frontembereként. 2005-ben a Nyers feloszlása után megalapította a Belmondo zenekart, melynek frontembere, zeneszerzője és szövegírója. 2022 január 20-tól a Spirit FM rádió műsorvezetője. Ki ő?

Czutor Zoltán

1970. május 2-án született a képen látható magyar műsorvezető. 1989-ben a Miss Hungary 3. helyezettje volt. Még ugyanebben az évben a Magyar Televíziónál kezdett dolgozni (Sportszombat, Popkorong, Pop20, Híradó, magazinműsorok, hostessvetélkedő, videóklip-fesztivál, telefonos játékok, Divatmagazin, Játék határok nélkül, Zenebutik, Zöld posta, Magyar felfedezők, Top 40, Telemázli, Naprakész Magazin). Az 1994-es táncdalfesztivál, az 1994-es Eurovíziós Dalfesztivál és a 2007-es Miss Universe Hungary műsorvezetője volt. Ki ő?

Geszler Dorottya

1972. május 2-án született Dwayne Johnson szamoai származású amerikai színész, producer, üzletember, testépítő és visszavonult profi pankrátor. Sportolói pályafutása után filmszínészi karrierbe kezdett, és mára „A” kategóriás akciósztárrá vált. Egyik legsikerültebb munkája egy 2017-es akcióvígjáték, mely egy 1981-ben írt ifjúsági fantasy-regény nyomán készített számítógépes játék, és az általuk ihletett 1995-ös film remake-e. Mi a címe?

Dwayne Johnson

1975. május 2-án született David Beckham, angol, 2013-ban visszavonult, profi válogatott labdarúgó. Az első angol labdarúgó, aki négy különböző országban is bajnok lett. Pályafutása alatt játszott Angliában, Spanyolországban, az Egyesült Államokban, Olaszországban és Franciaországban. Olaszországban melyik csapatban játszott?

David Beckham

1976. május 2-án született Bereczki Zoltán EMeRTon-díjas magyar színész, énekes, zenei producer. 2005-ben feleségül vette Szinetár Dóra színésznőt, akitől 2013-ban elvált. Egy közös gyermekük van, aki 2007-ben látta meg a napvilágot. 2021-ben született meg gyermeke feleségétől, Bata Éva színésznőtől. Melyik népszerű televíziós sorozat szereplője Bata Éva?

Bereczki Zoltán

1772. május 2-án született Novalis, eredeti nevén Friedrich Leopold von Hardenberg német költő, író. Heinrich von Ofterdingen című műve a korai regény egyik legjelentősebb alkotása. Az általa képviselt korstílus egyik fő ismérve a klasszicizmus-ellenesség. Központi témája a szabadság eszméje és vágya, az egyén, az individuum előtérbe kerülése, az önkifejezés szabadsága. Történelmi hátterét a francia forradalom (1789), majd a napóleoni háborúk okozta kiábrándultság szolgáltatja. Melyik ez a korstílus?

Novalis

1729. május 2-án született a képen látható orosz cárnő, 1762-től 1796-ig uralkodott. Minden szempontból az egyik legjelentősebb orosz uralkodó. Jelentősen támogatta az orosz művészetet és tudományt is: számtalan nagyszerű műalkotás, jelentős építészeti emlék, világraszóló tudományos eredmény született uralkodása idején Oroszországban. Ki ő?

II. Katalin

1936. május 2-án született Mendelényi Tamás olimpiai bajnok kardvívó, edző. Ágoston Judit olimpiai bajnok tőrvívó férje. Kétszer volt a világbajnok, 1960-ban az olimpiai bajnok magyar kardcsapat tagja. Hol volt 1960-ban az olimpia?

Mendelényi Tamás