Születésnapi kvízjáték haladóknak

születésnapok – 0503 – 106

1984. május 3-án született Ötvös András magyar színész. A 2010-es évek elejétől számos színdarabban láthatjuk, ezen kívül foglalkoztatott filmszínész is. A 2022-ben bemutatott nagy sikerű, A Király című életrajzi sorozatban a főszereplő testvérét, Tihamért alakítja. Ki a „Király”?

Ötvös András

1964. május 3-án született Oberfrank Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, színházigazgató, érdemes művész. Színpadi és filmszerepei mellett rendszeresen szinkronizál is, emellett 2010-től a Petőfi Színház igazgatója az egyik megyeszékhelyen. Hol?

Oberfrank Pál

1947. május 3-án született a képen látható magyar színésznő. 1984-ben megalapította, és 2022-ig működtette saját színiiskoláját, amely 1993-tól államilag elismert végzettséget adó szakközépiskolának számított. Tanodájában olyan színészek tanultak, mint Liptai Claudia, Ábel Anita, Farkasházi Réka, Ullmann Mónika, Miller Zoltán vagy Janza Kata. Ki ő?

Gór Nagy Mária

1936. május 3-án született Szilágyi János magyar újságíró, műsorvezető, riporter. 1964–1980 között a Magyar Rádió munkatársa, illetve 1993-tól vezető szerkesztője volt. 2007-től a Story Tv műsorvezetője. Legendás rádióműsora volt a 1980 és 1989 között

Szilágyi János

1620. május 3-án született a képen látható magyar főúr, horvát bán, Zala és Somogy vármegyék örökös főispánja, főlovászmester, királyi tanácsos, légrádi főkapitány, nagybirtokos főnemes, költő, hadvezér és politikus, hadtudós. Főbb művei: Mátyás király életéről való elmélkedések, Szigeti veszedelem, Az török áfium ellen való orvosság. Ki ő?

Zrínyi Miklós

1969. május 3-án született Hajós András magyar dalszerző, zenész, énekes, televíziós, rádiós és online műsorkészítő, humorista, médiaszemélyiség, zeneszerző, előadóművész és kritikus. Többek között a Dalfutár című zenei műsor alkotó-műsorvezetője, de szerepelt korábban a Heti Hetes, a Sztárban Sztár, a Kismenők, Az ének iskolája és a Csillag születik című műsorokban is. Aktív zenész, alternatív jazz zenekarával az 1990-es évek közepe óta muzsikál. Mi a zenekar neve?

Hajós András

1469. május 3-án született Niccolò Machiavelli itáliai író, filozófus, politikus, korának egyik legnagyobb hatású gondolkodója. Legismertebb, egyben legvitatottabb munkája egy tanulmány az állam feladatairól. Ebben Machiavelli számot vet azzal az igénnyel, hogy egy államot a mindenkori adott realitásokkal számolva, a vágyakat, a célokat, lehetőségeket, kilátásokat, fogyatékosságokat és hibákat egyaránt mérlegelve kell és szabad csak kormányozni. Mi a mű címe?

Niccolò Machiavelli

1989. május 3-án született a képen látható háromszoros olimpiai bajnok (2016) úszó. Az riói nyári olimpián a 200 és 400 méteres vegyesúszás, valamint a 100 méteres hátúszás bajnoka. Ki ő?

Hosszú Katinka

1750. május 3-án született Hajnóczy József alispán, ügyvéd, királyi tanácsos, kamarai főtitkár, író. Az I. Ferenc abszolutista törekvéseinek hatására 1794-ben a Magyar Királyságban szerveződött titkos mozgalom egyik vezető személyisége volt. A tényleges társadalmi támogatottsággal nem rendelkező szervezkedés közel félszáz tagját letartóztatták, s hét vezetőjét, köztük Hajnóczyt Budán, a Generális-kaszálón kivégezték, amelyet erről később Vérmezőnek neveztek. Hogy nevezi az utókor a mozgalmat?

Hajnóczy József

1965. május 3-án született Bódi László, becenevén Cipő, kárpátaljai származású magyar rockénekes, zeneszerző, dalszerző, az 1990-es és 2000-es évek egyik legsikeresebb magyar együttesének alapító tagja, énekese és frontembere; a rendszerváltás utáni Magyarország egyik emblematikus zenésze, dalszerzője. Mi Cipő zenekarának neve?

Bódi László