Születésnapi kvízjáték haladóknak

születésnapok – 0708 – 163

1951. július 8-án született a képen látható Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő, filmrendező. A Prizzik becsülete című bűnügyi vígjátékban nyújtott alakításáért elnyerte az Oscart, mégis leginkább az Addams Family első két filmjében Morticia Addams alakításáért ismerik. Ki ő?

Anjelica Huston

1869. július 8-án született a képen látható magyar mérnök, a nagyfeszültségű háromfázisú, ipari frekvenciájú váltakozóáramú vontatás első alkalmazója mozdonyoknál, a fázisváltó kidolgozója, a vasútvillamosítás úttörője. Ki ő?

Kandó Kálmán

1928. július 8-án született Kassai Ilona, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő. Az Állami Déryné Színház alapító tagja. 1965-ben férjhez ment Zana József színészhez, akitől 1984-ben elvált. Gyermekük ismert zenész, aki filmekben és tévéműsorokban is gyakran feltűnik. Ki ő?

Kassai Ilona

1838. július 8-án született Ferdinand von Zeppelin, német katona és léghajóépítő. A magyar Schwarz Dávid szabadalmát megszerezve beindította az alumíniumból, merev belső vázzal készült utasszállító léghajók gyártását. A léghajózás hanyatlását a Hindenburg léghajó 1937. május 6-án bekövetkezett katasztrófája indította el. Hol történt a Hindenburg balesete?

Ferdinand von Zeppelin

1998. július 8-án született a képen látható rapper, énekes, dalszerző, táncos és színész. Első filmszerepét a 2006-ban bemutatott A boldogság nyomában című filmben kapta, ahol apja mellett játszott, majd a 2008-as Amikor megállt a Föld című filmben szerepelt. A karate kölyök című filmben Jackie Chan oldalán állt a kamerák elé. 2013-ban pedig A Föld után című filmben játszott ismét együtt apjával. Ki ő?

Jaden Smith

1938. július 8-án született a képen látható Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának, a Soproni Petőfi Színház és a Turay Ida Színház örökös tagja. Ki ő?

Koncz Gábor

1943. július 8-án született Szakcsi Lakatos Béla, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar jazz-zenész és zeneszerző, érdemes művész. Milyen hangszer virtuóza volt?

Szakcsi Lakatos Béla

1958. július 8-án született a képen látható Golden Globe-díjas amerikai színész. Fontosabb filmjei: Tremors – Ahová lépek, szörny terem, Egyenesen át, Mondom vagy mondod, JFK – A nyitott dosszié, Egy becsületbeli ügy, Veszélyes vizeken. Ki ő?

Kevin Bacon

1621. július 8-án született a képen látható francia író és költő. Állatmesékbe szőve éles iróniával bírálta kora társadalmi erkölcseit, az emberi gyarlóságokat. Leghíresebb állatmeséi: A holló meg a róka, A tücsök és a hangya. Ki ő?

Jean de La Fontaine

1839. július 8-án született Idősebb John Davison Rockefeller, amerikai üzletember. Pályafutása során hatalmas (az Egyesült Államok GDP-jének 1,5%-nak megfelelő) vagyont halmozott fel, ő volt az első amerikai milliárdos. Vagyona jelentős részét adakozásra fordította, elsősorban közoktatási és egészségügyi célokra. Miből szerezte vagyonát Rockefeller?

Készítette: Published by Scientific American Compiling Dep't, New York. 1907. - https://resource.rockarch.org/story/sour-milk-preventing-infant-mortality-with-public-health-rockefeller-institute-food-safety-study/1003-jdr-sr-1895-davis-sanford_display/ 'John D. Rockefeller'. Artist/engraver/cartographer: Unsigned. Provenance: "The Americana "; Editor-in-Chief Frederick Converse Beach, Managing Editor George Edwin Rines, Published by Scientific American Compiling Dep't, New York. 1907 Type: Antique photographic book illustration., Közkincs, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=113852251