1759. november 10-én született a képen látható német költő, drámaíró, filozófus és történész. Őt tartják a legjelentősebb német drámaírónak, továbbá Goethe, Wieland és Herder mellett a weimari klasszikusok legfontosabb képviselőjének. Az Örömóda költeménye Beethoven megzenésítésében a humanizmus világhimnusza lett. Ismertebb művei: Haramiák, Don Carlos, Wallenstein, Stuart Mária, Tell Vilmos, Ármány és szerelem. Ki ő?
1895. november 10-én született a képen látható piarista szerzetes, fizikus, pap, középiskolai és egyetemi tanár, cserkészvezető. A természettudomány népszerűsítésének egyik legkiemelkedőbb alakjaként nagyon sokat tett a tudományos igényű ismeretterjesztés területén. Rádiós és televíziós műsoraiban egyszerűen elvégezhető, mégis látványos kísérleteket mutatott be, miközben élvezetesen, magával ragadó lelkesedéssel és könnyen érthetően el is magyarázta azokat. Ki ő?
1925. november 10-én született Richard Burton, Golden Globe- és BAFTA-díjas walesi színész, rendező és producer. Összesen hétszer jelölték Oscarra, de egyszer sem nyerte el az elismerést. Legismertebb filmjei: Nem félünk a farkastól, Equus, Unokatestvérem, Rachel, A palást, Dühöngő ifjúság, A leghosszabb nap, Az iguána éjszakája, A makrancos hölgy, Kémek a sasfészekben, Anna ezer napja. Öt alkalommal házasodott, a képen látható színésznőt kétszer vette feleségül. Ki ő?
1932. november 10-én született a képen látható amerikai filmszínész. Jelentősebb filmjei: Klute, Maraton életre-halálra, Mindhalálig zene. 1971-ben Oscarra jelölték a legjobb epizódszereplőként a Francia kapcsolatban nyújtott teljesítményéért. Steven Spielberg 1975-ös kasszasikere, a Cápa tette világsztárrá. Ki ő?
1936. november 10-én született Egri János, magyar újságíró, televíziós személyiség, műgyűjtő. 1972-től 25 éven át vetélkedő műsorokat vezetett az MTV-nél, köztük a Lehet egy kérdéssel több?, a Játék a betűkkel, a Keresztkérdés, a Kérdezzǃ Felelek, valamint az Elmebajnokság című műsorokat. A televíziós pályafutása előtt válogatott sportoló volt. Melyik sportágban?
1977. november 10-én született a képen látható amerikai színész- és énekesnő. Játszott a Spinédzserek, a 8 mérföld, a Sin City és a Fiúk az életemből című filmekben. Többnyire törékeny lelkületű nőket személyesített meg. 2009. december 20-hirtelen szívmegállásban elhunyt. Ki ő?
1483. november 10-én született Martin Luther,a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor. Ágoston-rendi szerzetesként lett teológus és professzor, a wittenbergi egyetem bibliatanára. Reformjait sokáig az egységes (úgymint a katolikus) egyház keretében szerette volna keresztül vinni. Követői alapították meg az első protestáns gyülekezetet. Melyik mai keresztyén felekezet nevezi magát Luther követőjének, azaz lutheránusnak?
1493. november 10-én született a képen látható svájci orvos, asztrológus, laikus teológus, alkimista, ezoterikus bölcselő, természettudós, polihisztor. Korában főleg orvosként ismerték; a 16. század második fele óta az egyik leghíresebb európai orvos. Okkultistaként és jósként is jelentős hatása volt, ilyen témájú írásait főleg a rózsakeresztesek tanulmányozták a 17. században. Ki ő?
1928. november 10-én született a képen látható Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas zeneszerző, az egyetemes filmzene egyik legismertebb és egyik legnagyobb hatású alakja. Több mint 550 filmhez írt kísérőzenét, ezek közül legismertebbek a különféle westernfilmekhez írt zenéi. Ismertebb filmzenéi: Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért, A Jó, a Rossz és a Csúf, Volt egyszer egy Vadnyugat, A profi, Volt egyszer egy Amerika, Polip, A misszió, Aki legyőzte Al Caponét, Az óceánjáró zongorista legendája, A lator. Ki ő?
1944. november 10-én született Tim Rice, Oscar-díjas angol dalszövegíró. Filmzenék mellett színházi (musical) műveken is dolgozott. Leghíresebbek Andrew Lloyd Webberrel közös munkái. Olyan világsikerekben dolgoztak együtt, mint a József és a színes szélesvásznú álomkabát, a Jézus Krisztus szupersztár, Az operaház fantomja és az Evita. Illetve nem is! Ezek közül egy mű szövegét nem Tim Rice írta. Melyikét?